| A Magyar Utazásszervezők és
Utazásközvetítők Szövetsége
(MUISZ)
A MUISZ 1974-ben kezdte meg tevékenységét
(akkor még Magyar Utazási Irodák Szövetsége
néven). Az akkor létező hét állami
vállalat hozta létre a Szövetséget,
érdekvédelmi szervezetként.
A rendszerváltozás után gyökeresen
megváltozott a helyzet, gombamód elszaporodtak az
utazási irodák. A kaotikus körülmények
között a MUISZ javaslatára és közreműködésével
született meg az első utazási irodai rendelet, amely
szigorú feltételekhez kötötte az utazási
vállalkozások működését.
Jelenleg mintegy 1150 legálisan működő, tehát
regisztrált utazási iroda van Magyarországon,
ebből mintegy 250 iroda tagja a Szövetségnek, de elmondhatjuk,
hogy ez a 250 tag bonyolítja le a szervezett idegenforgalom
több mint 85 %-át. Az irodák között
kialakult a szakosodás egy-egy úticélra vagy
a beutazó turizmus egy-egy ágára.
A rendes utazási iroda tagszervezeteken kívül
körülbelül 40 rendkívüli tagja is van
a Szövetségnek, ezek az utazási szakmához
valamilyen szempontból kapcsolódó vállalkozások
(például biztosítótársaságok,
idegenforgalmi külképviseletek, szálloda láncok,
útikönyvkiadók, autókölcsönzok
stb.)
A Szövetség továbbra is fő feladatának
tekinti a tagok érdekvédelmét, és
ezért minden fórumon, illetékes szervnél
és hatóságnál igyekszik közbenjárni
a szakma számára lehető legkedvezőbb feltételrendszer
kialakítása érdekében.
A MUISZ a lehetséges eszközeivel igyekszik
fellépni az illegálisan működő utazási
vállalkozások ellen.
A MUISZ a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Idegenforgalmi
Tagozatával közösen 1999-ben megalkotta az utazási
vállalkozások etikai kódexét, mely
összefoglalja az utazási irodák egymás
közötti viselkedésének, valamint az utasokkal
szembeni viselkedésének alapkövetelményeit.
Molnár Gabriella
Muisz elnök
SZAKTERÜLETI ÉS RÉGIÓS ÉRDEKKÉPVISELŐK:
Belföldi és Beutaztató Szakterületi érdekképviselő
| Kiutazásszervező szakterületi érdekképviselő |
N-U-R Neckermann-Utazás Szolg. Kft. |
| Dr. Békefi Veronika |
e-mail: veronika.bekefi@neckermann.hu |
T: 309-5920 |
|
F: 319-6696 |
|
| Utazásközvetítő szakterületi érdekképviselő |
VIP Üzleti és Incentive Utazások Irodája Kft. |
| Fekete János |
viptravel@viptravel.hu |
| T: 266-3002 |
|
| F: 266-2078 |
|
| Közlekedési szakterületi érdekképviselő |
Chemol Travel Utazási Iroda Kft. |
| Dr. Simon András |
simon.andras@chemoltravel.hu |
| T: 317-3745 |
|
| F: 266-9443 |
|
Kongresszus és rendezvényszervező szakterületi érdekképviselő |
Bridge Tours Kft |
| Baumann Irén |
baumann@bridge-tours.hu |
| T: 484-0805 |
|
| F: 341-6046 |
|
Alföld és Észak- Magyarország
régió érdekképviselője |
Szerviz Iroda Utazási Központ |
| Bárdos István |
i.bardos@szerviziroda.hu |
| T: 46-509-979 |
|
| F: 46-509-980 |
|
FUNKCIONÁLIS BIZOTTSÁGOK:
Etikai és Jogi Bizottság
| Márton Ildikó bizottságvezető |
Car-Tour International Utazási Iroda |
| T: 269-4744/135 |
marton@cartour.hu |
| F: 354-0931 |
|
| Dr. Antal András |
AB Agro Utazási és Nemzetközi Rendezvényiroda |
| T.: 201-1277 |
abagro@mail.datanet.hu |
| F.: 201-1281 |
|
| Dr. Füri Mihályné |
Kartago Tours Utazásszervező és |
| T: 462-8462 |
Szolgáltató Zrt. |
| F: 462-8401 |
info@kartagotours.hu |
Közgazdasági Bizottság
Kommunikációs Bizottság
Továbbképzési Bizottság
|