MUISZ – Budapest Airport találkozó

A korábbi rendszeres találkozók hagyományát folytatta a Magyar Utazási Irodák Szövetségének delegációja, amikor a Budapest Airport vezetőivel áttekintették a terveket és az együttműködési lehetőségeket.

A találkozónak külön aktualitást adott, hogy a repülőtér kiemelt figyelmet fordít a MICE szegmensre, és szolgáltatásaiban több olyan újítást vezetett be, melyeket a MUISZ a korábbi találkozókon javasolt. Így egy árlista is kidolgozásra került a konferenciákra érkező vendégek transzfereire, a buszok kulturált várakozására, sőt az induló csoportok külön kezelésére is és hamarosan megjelenik a MICE szolgáltatások brosúrája.
Sok szó esett a parkolók fejlesztéséről, és a transzfer barát megoldások lehetőségeiről. Több új lehetőség is elhangzott, amivel a jövőben akár 35-40 busz együttes mozgatása is lehetséges lesz.
A MUISZ továbbra is nehezményezi, és a magyar turizmus minősége szempontjából károsnak tartja a 2A terminál low cost indulási helyszínét és gyalogos megoldásait. A repülőtér ennek megszüntetését csak a későbbi fejlesztések kapcsán látja megoldhatónak.
 
A MUISZ felvetésére miszerint a taxi szolgáltatókkal időnként problémák merülnek fel a BUD Airport elmondta, hogy az elmúlt két évben megváltozott a taxi- és földi személyszállítási szolgáltatások jogi háttere országos és helyi szinten egyaránt, ami lehetővé teszi az illetékes hatóságok számára, hogy fellépjenek a nem szabályozott taxi-szolgáltatók ellen a repülőtéren. A BUD minden ésszerű erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy minimalizálja ezt a problémát a repülőtéren, azonban a BUD maga nem hatóság, és intézkedéseinek hatása korlátozott. Ezért a BUD számít az illetékes hatóságok támogatására, aktívabb szerepvállalására, különös figyelemmel a közeljövőben Magyarországon sorra kerülő jelentős sporteseményekre.
 
A repülőtér a MUISZ kérésére megvizsgálja mindkét terminál érkezési szintjén egy jól látható Meeting Point kialakításának lehetőségét, amely az utasokat váró szolgáltatóknak is nagy könnyebbséget jelentene.
 
A közúti, vagy vasúti összeköttetés javítása érdekében a MUISZ felajánlotta, hogy a szakmai egyeztetések során képviseli ennek a sürgető kérdésnek a napirendre tűzését.

(Budapest, 2017. június 27.)