Még látványosabbá válik a történelem az Egri Várban

A csaknem 1,8 milliárd forintos fejlesztéssel sorsdöntő éve lesz 2014 az egri várnak -  jelentette ki hétfőn Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója a hevesi megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón. 

Csillag Tamás a vár fejlesztési projektjének menedzsere hangsúlyozta, hogy 2009-ben az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében nyertek támogatást a vár látványfejlesztésére. A szerződést azonban a fenntartó és a kivitelező - különböző okok miatt - 2013 december 31-én írta alá.

Így az évben idén, október végéig fontos építészeti fejlesztések valósulnak meg az egri várban és újabb látványosságokkal gazdagodik a műemlék. Megújul a Török-kert, amelyet a kazamatákkal kötnek össze. Helyreállítják a fegyvertárat és a kovácsműhelyt. Ugyancsak megújul a Szép- és a Zárkándy bástya is. Audiovizuális fejlesztéssel, a 16. századi vár történetét idézik majd fel. Új nagy kiállításokat is szerveznek melyek során bemutatják az Egri Csillagok helyszíneit. Emellett vártornákat szemléltető tárlatot is szerveznek, ahol a végvári vitézek életét ismerhetik meg az érdeklődők. Megnyitják az információs pontként is működő Múzeumshopot. A látogatók felfedezhetik majd az erődítmény titkos földalatti világát. Ezekkel pedig még inkább látványosabbá teszik a történelmet az egri várban.

Szeretnék visszaállítani a vár török-kori térszerkezetét, ezért a fennmaradt épületeket felújítják. Bővítik a rendezvény- és a kiállítóhelyeket, valamint az egykori várszékesegyház romkertjét is hasznosítják. Hosszabb távon a várra vonatkozó gótikus- és a reneszánsz történetet bemutató teret alakítanak ki a várban.

Az elképzelések között az egykori püspöki palota fejlesztése is szerepel, melynek az emeleti részén exkluzív fogadóhelyet hoznak létre. Ott konferenciákat, rendezvényeket, esküvőket tartanak majd. 

A prezentációt követően Habis László Eger polgármestere beszélt a Eger turizmusának jelentőségéről. Kiemelte, hogy az elmúlt időszakban több fontos fejlesztést valósítottak meg. Így például teljesen megújult a barokk líceum épülete, a város központjában megnyitották a Kepes Intézetet és Márai Sándor Látogatóközpont épült a Szépasszonyvölgyben. Ezeken kívül a termálfürdő is megújult. Jelenleg több mint ötmilliárd forintos költséggel tart a belvárosi rekonstrukciós program és idén megnyitják a nagyközönség előtt az érseki palotát is, amely különleges turisztikai attrakcióként szolgál majd. 

A vár fejlesztésére létrejött összefogást méltatta dr. Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára. Rámutatott az észak-magyarországi régió turisztikai szerepére, amely 2013-ban az országos átlagot meghaladó mértékű eredményeket ért el. Egerben tavaly 28 százalékkal nőtt a vendégszám.

Forrás: Napi Turizmus