Látlelet a világ turizmusáról

2030-ra 1,8 milliárd turistaérkezés várható a világban, miközben az utazók számának növekedési ütemét is meghaladja a turizmusból származó bevételek emelkedésének tendenciája – többek között erről is szólt előadás a MUISZ első őszi vacsoráján. (fotó: Kékesi Donát)

Szeptember 19-én mintegy 70 ki- és beutaztató vett részt a vacsorán.

Erdei Bálint és Somogyi Zoltán
Fotó: Kékesi Donát

Erdei Bálint elnök rövid köszöntője után Somogyi Zoltánnak adta át a szót. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) főtitkár-helyettese elmondta többek között, hogy 2016-ban mintegy 1,12 milliárd turistaérkezés várható a világon, mégis, kevés kivétellel, a nemzeti kormányok nem számolnak a turizmussal, mint stratégiai ágazattal. Legalábbis ez derül ki abból, hogy azok közül az országok közül, amelyekben létezik egyáltalán hivatalos vészforgatókönyv (National Emergency Plan), minden második utal csak valamilyen módon a turizmus ágazattal kapcsolatos teendőkre. Pedig az államnak komoly a felelőssége az ágazattal szemben, s természetesen nemcsak valamilyen gazdasági vagy természeti katasztrófa esetén, hanem a látványos növekedést mutató békeidőkben is – hangsúlyozta.

Az állam felelősségvállalásának példájaként említette a főtitkárhelyettes, hogy a biztonság szem előtt tartása mellett sem lehet a turizmus fejlődésének gátja a vízumkiadási procedúra.

Somogyi Zoltán elmondta azt is, hogy az ENSZ 2017-et a fenntartható turizmus évének hirdette meg. A fejlődéshez pedig nemzeti és nemzetközi szinten elengedhetetlen a párbeszéd az érintettekkel, a szabályozások – például a sharing economy fogyasztóvédelmi és gazdálkodási szempontból is fair működésének kialakítása – újragondolása, valamint az alkalmazkodás az új technológiákhoz, például az online platformok térhódításához.

A MUISZ vacsora további témáiról a későbbiekben számolunk be.

(Forrás: Turizmus Panorama 2016. szeptember 20.)